A LÖVÉSMÓD HIBÁINAK AZONOSÍTÁSA ÉS KIJAVÍTÁSA

Állás

1. A lábak túl közel egymáshoz (a bokák összeérnek, vagy majdnem). Ez gyakori hiba, különösen a 3D-seknél. Ha a lábaid túl közel vannak egymáshoz, akkor hajlamos leszel arra, hogy hátrahajolj (még egy hiba) csak azért, hogy megőrizd az egyensúlyodat. Amikor hátrahajolsz, az íjtartó vállad felmegy és emiatt a váll (delta) izmokat fogod használni a hátizmok helyett. Ez bizonytalan cél-képet okoz. Amint látod egy hiba több más hibát okozhat és viszont, egy hiba kijavítása több más hibát is kiküszöbölhet A lábakat vállszélességben kell elhelyezni és a testsúly egyenletesen legyen elosztva mindkét lábon. Ez segít a felfelé és lefelé lövéseknél esetleg tapasztalt pontatlanságoknál is.

2. Hátrahajlás. Ha megnézzük az íjászt teljes kihúzáskor oldalról, néha azt látjuk, hogy a bal csípőt kitolja a cél felé és a felsőtestével hátrahajlik. Ez általában a túl hosszú kihúzás követ­kezménye. Túl alacsonyra fog kerülni a húzó könyök és a hátfe­szültséget sokkal nehezebb lesz elérni. A tengelypont felcsúszik a lapockák közötti helyéról a húzó váll és a könyök felé.Az íj-tartó váll is hajlamos lesz felmászni, ami a balkarban feszültséget okoz as ezzel rezgő célképet. A lábak, a csípő és a vállak egyvonalban, egymás felett legyenek. A célzó szem az övcsat felett legyen és az inggombok oldalról nézve egyenes vonalban fussanak le.

3. Ráhajlás az íjra. Hátulról nézve úgy látszik, hogy az íjász a derekával, vállával és/vagy a nyakával enyhén előrehajol. Az íjra hajlás korai elfáradást okoz, elősegíti a visszaengedést és a szabálytalan vesszőcsoportokat. A fej és a nyak lazán üljön egy egyenes és laza gerincen.

4. A „Z" alakú test. Ez két hiba együtt. Oldalvást nézve a csípőjét előretolja, a törzse hátrahajlik, a fejét pedig az íjra hajtja. Emiatt a „z" betűhöz hasonlít. Majdnem lehetetlen ezeket a hajlásokat pontosan egyformán megismételni, ezért a forma rendszertelen (inkonzisztens) lesz. Újra csak fontos, hogy a gerinc, a fej és a nyak egyenes, laza vonalat alkosson.

5. Csavart derék (lábak nyitva, vállak zárva). Hátulrbl nézve a lábak kissé nyitottak (30-45 fokban), de a felsőtest és a vállak egyenesen a cél felé mutatnak. Ez gyakran előfordul, ha az íjász nyitottabbra változtatja az állását, de a felsőtestét elfelejti hozzáigazítani. (A lábait az új helyzetbe teszi, de az íjat „egyenesen a célra" húzza, ahogy szokta, különösen, ha amúgy is túl hosszú volt a kihúzása). E probléma tünete a vesetájék alatti fájdalom, vagy görcs. Fontos, hogy a csípő a lábak felett legyen, a vállak pedig a csfpó felett.

IGAZODÁS

6. A húzó könyök túl alacsony. Ideálisan a húzó könyök csúcsának az orr magasságában, vagy még feljebb kell lennie ahhoz, hogy a szükséges hátfeszültség meglegyen. Ha az íjász húzó könyökétől a felkar vonalában egy egyenest húznánk, akkor ennek pont a lapockák közé (a rombusz izom közepére) kell mutatnia. Ha a könyök túl alacsony, akkor ez az elképzelt vonal a felső váll-területre, vagy a nyak alsó részére mutat. Ez utóbbi jelzi, hogy az íjat nem a hát, hanem a váll és a kar izmai húzták ki. A megfelelő hátfeszültséghez az kell, hogy a könyök csúcsa körülbelül 5 centiméterrel magasabban legyen, mint a nyílvessző (teljes kihúzáskor, a lövő háta fe161 nézve) azaz a vessző könyökhajlat vonalában legyen. Ekkor a könyököt a hát rombuszizma műkődteti és nem a váll és a kar izmai.

7. A húzó könyök túl magas. Néhány edző azt mondja, hogy nincs túl magas könyök. Ezzel hajlamos vagyok egyet­érteni, de azért van néhány kivétel. Ha a húzó könyök annyira magas, hogy a húzó csukló meghajlik, akkor ez csavarodási problémákat okozhat. Ha a könyök mesterségesen magas, nem természetesen (a hosszabb felkar miatt), akkor nehéz a helyzetet pontosan lövésről-lövésre megismételni (amint azt a 6. pont elmagyarázta).

8. A húzó könyök nincs egyvonalban a nyílvesszővel. Ha a húzó könyök csúcsa a nyílvessző vonalán kívülre kerül, akkor az oldáskor a kéz az arctál kifelé mozog (megcsavarva az ideget) ahelyett, hogy egyenesen hátrafelé mozdulna, ahogy kell. Ha a könyök nagyon bent van (az Ijász háta irányába), akkor is keletkezhet íj és idegcsavarodás, mert az Ijász belehúzza az arcába az ideget stb.

A húzó könyöknek a nyílvessző vonalában vagy legalábbis nagyon közel a nyílvessző vonalához kell lennie a robbanás pillanatában.

9. A húzó kéz csuklója hajlott. Néhány íjász meghajlítja a csuklóját, mert a kihúzáshoz a kéz és az alkar izmait használja a hátizmok helyett. Sajnálatosan vannak olyan oldógépek - mint a csipesz típusúak -, amelyeket csak hajlftott csuklóval lehet használni, mert a cső nem passzol az egyenes csuklához. A kéz­zel oldók, ha behajlítják a csuklójukat, gyakran tapasztalják, hogy a vessző folyton leesik a kifutóról.

Egy másik ok, ami hajlított csuklát okozhat, hogy néhány íjász a kihúzás után visszacsúszik a saját nyakába. Az oldáskor ez a hajlított csukló mintegy kitekeredik, ezáltal durva íj és ideg­csavarodást okoz. A következmény: megmagyarázhatatlan balos és jobbos lövések. A csukló legyen egyenes, kinyúlt és laza, attól függetlenül, hogy géppel vagy kézzel oldasz.

AZ ÍJAT TARTÓ KAR ÉS A FOGÁS

Az íjat tartó kar a formának az a része, amely sokkal fonto­sabb, mint ahogy azt a legtöbben gondolják, mert az a legutolsó pont, ahol az emberi test még befolyásolni tudja az íj hatását a nyílvesszőre.

10. Magas csukló fogás. Ezt a fogást sokan jobbnak tartják, mint az alacsony csukló fogást. En az utóbbit oktatom. A magas fogás logikája az, hogy kevesebb kéz van a markolaton, és ez kevésbé zavarja a lövést. A gyakorlatban viszont az átlagos íjász számára szinte lehetetlen lövésről-lövésre egyformán megismételni a pontos kézhelyzetet és nyomáselosztást a markolaton. Van egy maréknyi sikeres íjász, aki jól megtanulta a magas fogást és igen jól boldogul vele. Mindazonáltal sok-sok gyakorlás szükséges ahhoz, hogy megfelelően elsajátítsuk. Több izmot kell használni a magas, mint az alacsony fogáshoz (több feszültség van a kézben), ez pedig nyugtalan célképet eredményezhet. Amikor az íjász elkezd fáradni, kevésbé figyelni, vagy túl ideges, akkor a keze „letörik" és magas vagy alacsony vesszői lesznek. Azért ajánlom az alacsony csuklót, mert már annyira ellazult amennyire csak lehet, emiatt sokkal könnyebben ismételhető az íjász erőn­lététől vagy gyakorlottságától függetlenül. A nyomáspont a hüvelykujj tövében, a csonton, az életvonal hüvelykujj felöli oldalán, az orsócsont (az alkar nagyobbik, hüvelykujj felöli csontja) közvetlen meghosszabbításában, NEM a hüvelykujj és a mutatóujj közötti redőben van.

11. Fogás az életvonalon (túl sok tenyér az íjon). Néhány híres kivételtől eltekintve a legtöbb hivatásos íjász nem szereti, ha az íj markolata túlmegy (a tenyér felé) az életvona­lon, a „tenyér-redőn". Ennek az az oka, hogy a redő mindkét felén izmok vannak. ezeket „theater eminetlának" (hüvelyk­oldal) és „hypothenar eminetiánk" (kisujj-oldal) nevezik. Ha a fogás túlmegy a vonalon, akkor a robbanáskor négyféle dolog történhet. Mindkét izom feszül, mindkét izom laza, egyik feszül másik laza, másik feszül egyik laza. A markolatnak a redő hüvelykujj felöli oldalán kell lenni laza tenyérnél (csont az íjhoz érintkezik). Ezenkívül kevésbé tud az ideg a karra csapni és nehezebb az íjat csavarni ebben a helyzetben. Ahhoz, hogy a csavarásmentes kézhelyzetet megtaláljuk, először zsírozzuk meg a kezünket, vagy menjünk zuhogó esőbe, vagy nagyon idegesítsük fel magunkat. Ebben az állapotban addig kell gyakorolni, míg az íj stabil és egyenesen a cél felé ugrik.

12. Túl sok hüvelykujj. (Túl kevés tenyér az íjon.) Éppen ellentétes a 11. ponttal. Az íjat szinte csak a hüvelykujj érinti, ahol csak puha részek (szalagok, inak és izom) tartják az íjat. Ez nagyon bizonytalan, változékony és csavarhatja az fjat. Néha azért használják, hogy az ideg ne csaphasson az alkarra. Ezt kőnnyebben el lehet érni a rbvidebb kihúzással, nyitottabb állással vagy ha a bal vállat nem forgatjuk be. Ismételve: a markolatot a csontra kell tenni, a tenyérredb mellé, a hüvelykujj oldalon. Ez szilárd, laza és könnyen ismételhető.

13. Az íj megragadása oldáskor. Az íj megragadását általában tudatos oldás vagy az elsütőbe csapás okozza, mely megtáviratozza a másik kéznek, hogy mindjárt itt a robbanás. Amikor visszanéztük a tanulók videóit, sokszor láttuk azt, hogy az íjász megragadta az íjat mielőtt a vessző teljesen elhagyta volna, ezáltal megmagyarázhatatlan melléket és csavarást okozva. A csuklószíj használata és/vagy a három „maradék" ujj behajlítása a mutató ujj alatt segíthet a probléma megoldásában. A három ujj begyűrése ezenkívül elősegíthetl azt is, hogy helyesen tegyük a kezünket a markolatra, és ha a mutatóujjat könnyedén ráhelyezzük az íjra még egyfajta biztonság­érzetünk is lesz. Ha csuklószíjat használunk, a tenyerünk 13-2o milliméterre távolodhat el a markolattól. Ha ez a távolság nagyobb, akkor csökken a biztonságérzet, ha kisebb, akkor a csuklószij megcsavarhatja az bat. A megfelelő kézhelyzetet ki kell kísérletezni és a tudatalatti szintig be kell gyakorolni ugyanúgy, mint a lövésmód minden megváltoztatását; üres vesszöfogón kb. 1 méterről!

14. Az ujjak feszesen szétterpesztve. Teljes kihúzáskor az íjat tartó kéz ujjainak szétterpesztése rendszerint hiábavaló erőfeszítés arra, hogy NE ragadjuk meg az íjat az oldáskor. A feszültség a kézben és a karban megcsavarja az íjat és nyugtalan célképet eredményez. Minél többizmot használunk, annál nyugtalanabb lesz a célzó-képünk. Engedjük a tartó kéz ujjait teljesen ellazulni. Az oldáskor az íj előre robban az ujjakon keresztül és a csuklószíj állitja meg. Eppúgy, mint a megragadás esetében. Ezt a rossz szokást is üres vesszőfogó előtt kell kitanulni és a helyes módszert begyakorolni. Ha nem tudsz a csuklószíjban megbízni, helyezd el az ujjadat úgy, ahogy azt a 13. pontban olvashattad.

Ha gondolod használd fel a következő ötleteket.

Végy egy olcsó előszobatükröt, rögzítsd a fejed felett úgy, hogy az eleje körülbelül harminc centivel legyen lejjebb Tégy egy videokamerát a tükörre irányítva, és vedd fel magad lövés közben. Aztán tedd a tükröt magad elé vagy mellé úgy, hogy teljes kihúzáskor oda tudj lesni. De különféle helyzetekben is elhelyezheted a videót és Lassítva vagy kockázva is visszanézheted magad.

A horgonyzás hibái következnek.

15. A hüvelykujj a nyak mögött. Ez a húzókéz csuklóját meggörbíti vagy meghajlítja. A robbanáskor a csukló ellazul és visszatér eredeti egyenes helyzetébe, ami viszont meg-csavarja az ideget. A hüvelykujj megtámasztása a tarkón lehetővé teszi, hogy az íjász nyakára támaszkodjon és ezzel elveszti hátfeszültségét. Az egyenes, laza és kinyúlt csukló (alkar) könyök egység (egyvonalban a vesszővel) a lehető legengedékenyebb az íjászatban.

16. A fej és nyak előre hajlik. Amint a 4. hiba („Z alak") esetében említettük, amikor a nyakat és a fejet előretoljuk a kukucshoz, a tartó izmok megfeszülnek. Ez nem segíti az is­métlődd lövés pontosságát. A fej egyenesen, lazán álljon és csak egy picit hajolhat a kukucshoz. Az ideg éppen csak érintse az orr hegyét. (Szemüveges íjászok az orruk oldalát érintsék oda, hogy kilássanak a kerettől.) A kukucsot először úgy kell rögzíteni, hogy lehessen állítani. Ezzel sokkal könnyebben megtalálhatod a saját természetes horgonypontodat, ami a leginkább ismételhető. Húzogassál ki csukott szemmel. Ezt addig csináld, amíg a szemed kinyitásakor pont a kukucs közepén kukucskálsz anélkül, hogy a fejedet emelni, vagy dönteni kellene. Most rögzítheted a kukucsot rendesen.

17. Az ideg nagyon be van húzva az arcba. Ha túlzottan behúzzuk az ideget az orcánk bőrébe, akkor horganypontunk változó lesz és az ideg mozgása rendellenessé válik. Addig állítgasd a húzás-hosszat és/vagy a horgonypontodat, míg az ideg éppen érinti az arcot.

18. Az ideg nem érinti az orrot teljes kihúzáskor. Egy biztos és állandó rögzítési pont nélkülözhetetlen a jó lövéshez és ez különösen igaz a felfelé és a lefelé irányuló lövésnél. Minél több hivatkozási pontod (magyarul referencia) van, (én négyet vagy ötötjavaslok) annál egyformább lesz a lövésed. A szkópod vagy irányzékod az egyik, a kukucs a második. Az orrod hegye a harmadik, és a húzó kezed bütykei az állcson­todon a negyedik. Ötödiknek lehet még szájgöböt (kisser) használni. Megjegyzés: ha nehezen éred el az ideget az orrod hegyével előrehajlás nélkül, akkor próbáld meg a horganypon­todat feljebb vinni az arcod mentén addig, míg az ideg termé­szetesen feljön az orrodig. Különböző alakú arcoknak különbözó horgonyzási pont felel meg. Találj meg egy olyat, amelyik kényelmes, laza és legalább kettő helyen érinti az arcodat.

19. Csücsörftés. A szájgöböt (kisser) igazándiból nem kell megpuszilni! Ha odacsücsörítesz hozzá, nem lesz állandó a helyzete, mert ajkacskáid szinte bármilyen alakúra formál­hatod. Ha szájgöböt használsz, valami keményebbhez (például valamelyik fogad sarkához) támaszd.

­20. Lebegő horgony- a húzó kéz nem érinti az arcot. Amint a 18- pontnál láttuk, a húzó kezet oda kell támasztani az arcunk oldalához úgy, hogy érezzük ahogy a kéz csontjai összefonódnak az arc (állkapocs) csontjaival. A legtöbb íjász úgy találja, hogyha egy vagy két izületet az állcsont mögé tesz, az szilárd és könnyen ismételhető. Az arccsontot többféle módon is felhasználhatjuk attól függetlenül, hogy kézzel vagy géppel oldunk.

AZ ÍJAT TARTÓ KAR

21. A (bal) váll túl magas. Ez a leggyakrabban észlelt hibák egyike. Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy sokan reflexszel kezdtük, vagy reflexes tanított minket és a rossz forma szájhagyomány útján terjedt. A másik a túl erős íj. Emiatt a deltaizom megfeszül, ami a célkép rezgését okozza. A bal vállnak lent, hátul rögzítve kell lennie, a másik vállal egy magasságban. Ez egy laza csont-csont érintkezés, nem úgy mint amikor izmokkal toljuk az íjat a cél felé. Amikor helyesen végezzük, a felkarcsont (os humerus) lefelé és befelé rögzítődik a vállizületbe, és a legtöbb lövő esetén a lapocka kicsit kidudorodik a hátból. Ha a kar összes csontja, azaz a kéz, a csukló, az alkar, a felkar és a váll csontjai mind egyvonalban vannak, sokkal nyugodtabb cél-képet kapunk és könnyebb is a dolog, mert az fjat nem az izmok tartják, hanem csontok támasztják

22. A (bal) váll befordul. A 21. ponthoz hasonlóan ez is feszültséget és irányzékmozgást okoz, ami Izgatottsághoz és a hibától való félelemhez (azaz célcidrihez) vezet. Változé­kony, nehéz pontosan ismételni és idővel szétesik. Annak a jele, hogy az izmok tartják az íjat, nem a csontok, a váll nincs lent, hátul és rögzítve. Gyakran jár együtt a hajlitott könyökkel. Lásd a 23.

23. A (bal) könyök behajlítva. Ezt a módszert néhány íjász mesterfokra vitte, de a legtöbb számára majdnem lehetetlen a könyököt minden lövésnél pontosan egyformán behajlítani, kúlönösen a felfelé és a lefelé lövések esetében. Mivel a könyök hajlásának változása változtatja a húzáshosszat, az íjász nem igazán tudja megmondani azt, hogy pont a falnál van, vagy egy picit már a völgyben. Mivel az fjat ebben az esetben is izmok tartják, rezgésre lesz hajlamos a cél-kép. Ha hatékonyan akarod ezt a módszert használni, akkor sokkal de sokkal többet kell gyakorolnod. A hajlított könyökös lövés feltehetőleg kétszer vagy háromszor annyi gyakorlást igényel, mint egy laza, egyenes karral való lövés.

24. A (bal) könyök rögzült is feszes. A fenti 23. pont ellentéte. Ha a könyök merev, túlfeszített, akkor is feszültség van a lövésben és mozgás az irányzéknál. Fontos, hogy a könyök legyen laza, de ne hajlott. Talán könnyebb lesz az íjat kihúzni berögzített könyökkel, kihúzás után viszont lazítsd el, de ne hajlítsd be. A tenyértől a vállizületig minden egyes csontnak lazán, de a lehető legpontosabban az íj súlyának megtámasztását kell szolgálnia.

25. Hajlított csukló. Ez az amikor az íjász vízszintesen kihajlítja a csuklóját az íj középvonalától, néha azért, hogy ne verjen rá a karjára az ideg. Eppúgy mint a 12. pont esetében a markolat túlságosan a hüvelykujjra kerül, ahol csak puha szövetek és nem a csontok támasztják at íjat. Ez majdnem mindig előfeszített csavarás, amely jobbra csavarja meg az íjat. A csuklónak egyenesnek és lazának kell lennie és a mar­kolat a hüvelykujj tövénél érintse a tenyeredet, pont az élet­vonal hüvelykujj felőli oldalán, de a tenyér felőli oldalát nem.

26. Túlnyújtott (bal) kar. Ha az íjat teljesen kimeresztjük a cél felé, akkor a robbanáskor a kéz-kar egység már nem tud hová rugózni, vagyis energiát levezetni. Ezt úgy nevezzük, hogy elöfeszített csavarás van az íjon. Az fog történni, hogy a teljesen kinyújtott kar (jobbkezes íjász esetén) balra kirúg vagy csavarodik ahelyett, hogy a cél felé mozdulna és ezzel balos vesszőket okoz. Amint a 21. pont esetében említettük, a (bal) váll lent, hátul és rögzítve kell hogy legyen. Ekkor a robbanáskor a kar az íjjal együtt előre ugrik a cél felé. Így a nyílvessző el tudja hagyni az íjat még mielőtt a kar előre irányuló mozgása megállna, és elkezdene balra lendülni, ami természetes, hiszen a váll gömbizület. Ez az utántartás része a legmenőbbeknél.

A most következő részben a kézi és a gépi oldással foglalko­zunk. Jobbkezes íjászról beszélünk, a balkezesek mindent fordítva csináljanak.

KÉZZEL OLDÁS

27. A húzó kéz csuklója hajlott/feszült. Na a csukló vagy a kézhát izmai a kihúzás és tartás folyamán feszülnek, oldalról megcsavarják az ideget amikor az ujjak megkísérlik elengedni, emiatt az beleng és fokozódik a vesszb kígyózása. A csuklónak és a kézhátnak teljesen lazának, kinyúltnak és egyenesnek kell lennie, ezenkívül egyenesen az alkar folytatásában legyen. Ráadásul a csukló, kézhát, alkar és könyök legyen egyvonalban a nyílvesszővel. Ezzel lesz az ideg bal-jobb irányú kilengése a legkisebb és így kapjuk a legegyenletesebb szárást.

28. „Halott" oldás. Az íjász megpróbálja fenntartani az általa elképzelt ideális helyzetet és csak az ujjai ernyesztésével old. Ez sajnos azzal jár, hogy uralni kell az oldást és ez a célzás folyamatát megzavarja. Ez arra vezet, hogy rögtön elengedje az ideget a célra érkezéskor. Mivel a tudatos elme mindig tudja, hogy mikor fognak az ujjak kinyílni, a várakozási feszült­ség kezd fokozódni. A hibázástól való félelem lép a célzás helyébe. Elhatalmasodik a célcidri (lefagyás vagy kapáslövés). Ez megfelel annak, amikor belecsapunk az oldógépbe az oldás­kor A „halott" oldás a lehetetlent követeli meg (ha klikker nélkül csináljuk). Kettő dologra kell egyszerre gondolni: a célzásra és az „oldásra". A dinamikus oldással ellentétben, ahol a kéz automatikusan egyenesen hátrafelé mozdul (a hátfeszültség miatt) amint tudat alatt elengedi (vagy nem tartja tovább) az ideget.

29. A túl csekély kampó elemeli a vesszőt a kifutóról.

Vannak íjászok, akik az ideget az első ujjbegyükön fogják meg azért, hogy így simább legyen az oldásuk. Sajnos a hatás éppen ellentétes. Mivel az ujjak ezen részén nincs hajlási pont, az íjásznak meg kell hajlítani a kézfejét azért, hogy az ideg ki ne csússzon. Ehhez pedig az ujjak és a kézhát inait és izmait kell használnia. Gyakorta az a közvetlen következmény, hogy amint a jobbkezes íjász elkezd kihúzni, megcsavarja az ideget az óramutató járásával ellentétes irányba, megemeli a vesszót a középső ujjával és az lecsúszik a kifutórál. Amikor a kéz be van hajolva, az ujjak középső izületei nem egyenesek és lazák, ez összeszoríthatja az ujjakat a nock körül, ezzel „lecsípjük" a vesszőt a kifutóról. A megoldás az, hogy mélyebben fogjunk, (az első mélyedés­ben, vagy az első és második mélyedés között) és így a kézhát egyenes. Engedjünk a középső ujjnak egy kis helyet a nock alatt, vagy használjunk távtartós tab-et. Amikor az íjász kihúz, az ideg „V" alakja természetesen össze fogja szorítani az ujjakat, úgyhogy elötte helyet kell hagyni, és hosszabb íjat kell használni.

30. Az ideg pendítése. Ez túlzott tudatos törekvés arra, hogy az ideg útjából eltávolítsuk az ujjainkat ahelyett, hogy folyamatosan húznánk addig, míg az ideg magától lecsúszik. Ez utóbbi tudattalanul történik, a kéz természetesen repül hátrafelé a vessző vonalában gyakran érintve a húzó vállat az utántartás befejezéseképpen. A „pendítésnél" az íjász nem használja a hátfeszültséget és/vagy a kézhát, csukló és az alkar nem laza, és a könyök sincs egyvonalban a vesszővel. A „pendítés" akkor történik, amikor az ujjak eljönnek az arctól és beleng az ideg, ezzel az oldalirányú kfgyózás növekszik. Az ujjakat az archoz egészen közel vagy azt érintve kell tartani még az oldás után is (ha lehet).

„GÉPPEL" OLDÁS

31. Belecsap az elsütőbe. Az elsütőbe belecsapás a célcidri (sárgaláz) egyik formája. Ha az elsütő billentyű túl érzékeny, akkor az íjász képtelen a mutatóujját a billentyűre helyezve a könyökével és a hátizmaival húzni, és ezzel egy váratlanul vagy meglepetésszerűen oldani. Ugyanez igaz a hüvelykujjas oldókra is. A legtöbben, akik ilyen elsütőt használnak, „pumpálnak" az ujjakkal a ravaszon, vagy megkísérlik épp csak megérinteni megfelelő pillanatban. Ez gyakran azt ered­ményezi, hogy az elmének két gondolatot kell feldolgoznia egy időben. Nos, ez az amire az agy nem képes. A végered­ményt úgy ismerik, hogy „berándulás" vagy „belecsapás"... ugyancsak a célcidri egy fajtája. Ugyanez történik akkor is, ha az elsütő-billentyű túl merev. TUDATOSAN kell megrántatni a ravaszt, ami elvonja a figyelmet a célzásról, és megint kettő gondolat van egy Időben: az elsütés és a célzás. Ha az elsütő billentyűnek túl hosszú az útja, akkor az agy észlelni tudja a mozgást, felkészül rá és megpróbálja irányítani. A tudatos elmének teljesen el kell merülnie a célzásban, miközben a tudatalattinak le kell futtatnia az előre beprogramozott lövés­folyamatot. Amikor az íjász belecsap a kioldóba, akkor az történik, hogy a tudatos elme megpróbálja egyszerre ellenőrizni az irányzékot és az elsütőt. A végeredmény egy ellenállhatatlan szenvedély arra, hogy ellenőrizzük az oldás ezredmásodpercét.

32. Berezdülés. (A célcidri egyik fajtája.) Ez a végered­ménye a két egyidejű tudatos gondolatnak (,húzd meg a ravaszt" és „irányzékot a célra"), úgy ahogy azt a 31. pontban említettük. Az emberi agy nem tud tudatosan két dologra gondolni egyszerre. Mindamellett lehet kettő gondolatot feldolgozni egy időben akkor ha az egyik tudatalatti szinten van (az oldás), a másik pedig a tudatos szinten marad (célzás). Ezt úgy lehet megoldani, hogy visszamegyünk az üres vesszőfogóhoz, és kifejlesztünk egy lövésfolyamatot úgy, hogy maga az oldás teljesen automatikusan történjen a tudatos elme parancsára, de felügyelete nélkül. Ekkor a tudatos (gondolkodó) elmének csak a célzással kell foglalkoznia, amíg a (tudat alatti) program befejeződik.

33. Lefagy a célon vagy a cél mellett. (Egy másik fajtája a célcidrinek.) Az íjász nem tudja bevinni az irányzékot a cél közepébe. Lefagy felette, mellette vagy leggyakrabban alatta és oda kell rántania a középhez mielőtt oldana. A második típusnál ráfagy a középre és addig nem tud oldani, amíg az irányzék ki nem mozdul onnan. A gyógyítás ugyancsak az üres vesszőfogón történik ugyanúgy, ahogy a 32. pontban, újraprogramozással. Ezután célzási gyakorlatokat kell végezni (először közelről), hogy újraprogramozzuk az egész lövés­folyamatot és így megszabaduljunk a „lefagyástól".

34. Kapáslövés. Nem áll bele a közepébe. (Egy újabb fajtája a célcidrinek.) Az íjász nem tud horgonyozni és/vagy nem tud beállni a középbe és ott maradni 3-4 másodpercnyi célzásra oldás előtt. Amint beér a fix pontba, vagy amint az irányzék érinti a közepet, akarattalanul azonnal old. Ezt az elhibázástól való félelem és egyszerre két dologra gondolás okozza (mint 31, 32, 33). Ugyanúgy újra kell programozni az üres vesszőfogón, hogy a tudatos elme csak a célzással foglalkozzon, ne az oldással, miközben a tudatalatti lefuttatja az oldási programot.

A szerző megjegyzése: a célcidri elterjedésének (lásd. 31-34­ig) az a valódi oka, hogy a legtöbb íjász túl elemző, kockáztató és/vagy ellenőrző típusú személyiség és nem bízik a tudat­alattijában, hogy az lefuttatja az oldás-folyamatot, és a tudatos agyával állandóan beleszál, szabályozni, uralkodni akar.

35. Leejti az íjtartó kart (bevégzi a lövést). Mivel nézni akarja, hogy merre megy a vesszö, vagy hogy hová csapódik be, túl korán leejti a karját. Az egyik fő oka az alacsony és/vagy alacsony balos vesszőknek. Ezt úgy gyógyítjuk, hogy a lövést végigvisszük. (Az oldással nem ér véget a lövés!) A lövés vége lehet: LÁTOM, hogy becsapódik, HALLOM, hogy becsapódik, ÉRZEM, hogy a hátracsapódó húzó kezem megérinti a vállamat. Ez mind, és sok egyéb is akkor történik, amikor a nyílvessző már elhagyta az ijat. Ha ezeket használjuk fel a végpont jelzésére, akkor az íj már nem zavarhatja a vessző kirepülését.

36. Beletenyerel az íjba oldáskor. Amint a vessző épp kirepülne, az íjász, hogy az esetleg alacsony vesszőt felsegítse" a célba, hirtelenül és idétlenül a markolat also iészébe tenyerével beletaszajt egyet. Ez magas találatokat eredményez, és nem más, mint tudatos erőlködés, amikor már késő. Nyilvánvaló, hogy a kéznek lazának keli lennie és engednie kell, hogy az q ugorjon a cél felé anélkül, hogy „segítenénk" neki.

37. Csavaró-fogás. Ha rosszul helyezzük el a kezünket a markolaton, akkor (bal vagy jobbirányú) forgató erő keletkezik. Lövéskor meg fog csavarodni az íj, és pontatlan lövéseket eredményez. Meg kell találni a megfelelő, állandó fogást és be is lehet azt jelölni, hogy a lövéskor az it EGYENESEN A CÉL IRÁNYÁBAN HAGYJA EL a kezet.

38. Jobbra mozdul az íj (jobbkezeseknél). Ez akkor jelent­kezik, amikor az íjász a húzó kezével akarja az fiat megtartani. Például: az íjász 24 fontot tart, ebből 12-t kell a balkezén és 12-t, vagyis ugyanennyit a jobb kezén. Ha keményebben húz, mint ahogy tol, akkor mondjuk 14 font lesz a jobb kezén és 10 font a balon. Emiatt fog az íj jobbra ugrani.

Megjegyzés: az összeszottyanás (lásd.43.) miatt szintén ugorhat jobbra az íj.

39. Balra mozdul az (jobbkezeseknél). Hasonlít a 38. ponthoz, csak ezúttal az íjász erősebben tol, mint húz. Például: 14 font az íjat lartó kézzel, és 10 font a hüzó kézzel. Mindkét utóbbi esetben az íjásznak gyakorolnia kell azt, hogy kiegyenlítse a nyomást mindkét kezén vagy azt, hogy meg­tartsa és csak a húzbkezével húzzon (amint teljes kihúzáson van). Ha teljesen nyújtott az íjat tartó karja (a kihúzás túl hosszú), az íj emiatt is balra fog „ugrani".

40. Túltartás (9-15 másodperc). Reszketve old. Ez a jobb lövőkre jellemző, nem akarván „az íjat elengedni" vagy „túlcélozni". Az íjász azt mondja magának, „egyszerűen tovább tartok, míg a cél-kép jobb nem lesz". Sajnos ezzel rendszerint átlép a kérryelmi tartományon. A kényelmi, avagy komfort zóna egy testi lehetőség , amelyen belül lehet a legjobb lövést leadni. Ez általában 6-8 másodperc a teljes kihúzás után. Normálisan, amikor valaki ezen az időn túl lép, az izmai kezdenek fáradni és elkezd reszketni. A helyes lövés végrehajtásának határozott időritmusa van. Gyakorold be azt, hogy az oldásodat a saját kényelmi tartományodon belül tartsd és engedj vissza, ha túllépted.

41. Utánnézés - fejmozdulat. Gyakran együtt jár a tartókar leejtésével. Legtöbbször egyszerre emelik a fejüket és ejtik a bal karjukat. Azért csinálják, hogy utána néznek a vesszönek, hogy milyen szépen száll és ez alacsony lövéseket okoz. Úgy gyógyítjuk, hogy a lövést végigvisszük (lásd. 35. pont).

42. Visszacsúszás. A feszültség csökkenésének következ­ménye teljes kihúzáskor. A nyílvessző kezd lassan előre­csúszni a kifutón, mert csökken az íjász hátfeszítése vagy behajlik a bal karja. A gyógyítása a hátfeszültség tudatos fenntartásával és/vagy kihúzás ellenőrzővel, klikkerrel vagy a hegy megfigyelésével történik. A kihúzás hosszát fenntartjuk a lövés alatt. Ezt addig kell gyakorolni, míg vérünkké válik.

43. „Összeszottyanás". Ez, és a beleengedés általában az oldáskor történik, amikor a bal kar „feladja" (korábban ellazul), és/vagy az oldó kéz előremegy az ideggel az oldáskor. Épp, mint a 42. esetében tudatosan kell törekedni a hátfeszültség fenntartására, vagy húzás-stop-ot vagy klikkert kell használni. Ezt is addig kell gyakorolni, míg vérünkké válik.

44. Nem enged vissza. Ez a legtöbb fásznál gyakori és általában ez különbözteti meg a bajnokokat a majdnem bajnokoktól. A legtöbb jó versenyíjász rendes körülmények között minden öt lövésből egyet visszaenged. A nem vissza­engedés ellenőrzési hiányosság. A legtöbb íjász nem akarja beismerni, hogy valaha is újra kell kezdenie a lövést. Ki kell képezned magadat arra, hogy ha BÁRMI nem stimmel lövés előtt, ha BÁRMI más eszedbe jut a célzáson kívül, akkor azonnal (és gondol-kodás nélkül) vissza kell engedni. A szerző megjegyzése: Nem nagyképűség legtöbbünk részéről a nem visszaengedéssel azt kinyilvánítani, hogy mi „jobbak vagyunk" mint Terry Ragsdale, Randy Ulmer vagy Butch Jonson? Ezek a fickák sokszor visszaengednek! Ebben is jobbak vagyunk náluk? A Bajnokok nem kockáztatnak ők biztosra mennek. Ez az egyik oka, amiért épp ők a bajnokok.

Biztos vagyok benne, hogy Te is tudnál még egy csomó hibát mondani, de ezek a leggyakoribbak, amelyekkel a legtöbb íjásznál találkoztam. Remélem tudtam segíteni, hogy magad és tanitványaid még jobbá válhassanak Ha hiszel abban, hogy „a gyakorlás mesterré tesz" és ha elég sokat gyako­roltad a fenti hibák némelyikét, akkor annak a hibának a mesterévé váltál??? Ne feledd a gyakorlás nem tesz tökéletessé, a tökéletes gyakorlás tesz tökéletessé!

Lelőhely: www.misz.hu
Az 1995 – 2000 között kiadott Íjász Lap számaiból válogatta Barta Margit